Költözés: egy élet összepakolása

Mikor már azt hinnénk, túl vagyunk a nehezén, megtaláltuk az új otthonunkat, eladtuk a másikat, és hátradőlünk elégedetten, talán belénk hasít egy nyugtalanító gondolat. Mégis mennyi mindent kell hátra hagynunk és mennyi mindent kell magunkkal hordoznunk az új helyre? Hogyan lehet a legkíméletesebben, feleslegessé vált dolgok nélkül tovább állni? És hogyan lehet egy költözés egyszerű, hogyan költözzünk be gyorsan, hatékonyan új otthonunkba?  Az alábbi 9 tippből megtudod!

1.Mit tegyél először, amikor beköltözöl egy új lakásba?

A költözés, a legtöbb esetben, nagy lépést jelent az életünkben. Akár saját otthonunkba, akár albérletbe készülünk, az biztos, hogy azt szeretnénk, ha az új helyünkön otthon érezhetnénk magunkat. Éppen ezért, míg üres a lakás, először tervezzük meg, pontosan mi hova kerüljön. A kipakolás, a dobozok elhelyezése eszerint zajlik majd. Felesleges telepakolnunk a nappalit a könyves és fotóalbumos dobozokkal, mikor még a szekrény sem került a helyére. Előbb rendezzük be a házat a nagyobb bútorokkal, majd nézzük meg így egyben, hogy ilyennek álmodtuk-e meg. Ha nem tetszik, most még mindig könnyebb alakítani rajta, mint amikor már telepakoltunk mindent apróságokkal is.

2. Apropó, doboz…

Már a csomagolásnál készüljünk fel arra, hogy egy új fejezetet nyitunk az életünkben! Mielőtt még mindent megpróbálnánk elsüllyeszteni a dobozokban, gondoljuk át, mire lesz szükségünk és mit szeretnénk továbbra is magunkkal cipelni. Vannak olyan régi tárgyak, eszközök, emlékek, amelyeket érdemesebb inkább magunk mögött hagyni.

Vegyünk ki szabadságot, legalább a költözés előtti és utáni néhány napra, hogy csak a költözésre tudjunk koncentrálni!

3. Az első nagytakarítás

Az újonnan átadott házakban is számíthatunk koszra, vagy festékfoltokra, egy régebbi házról nem is beszélve. Ezért beköltözéskor az első dolgunk legyen egy alapos nagytakarítás! Alaposan sikáljuk át az ajtókat, kilincseket, beépített bútorokat. Régebbi lakások esetén, ha tehetjük, egy tisztasági festést is iktassunk be, mielőtt még elkezdenénk a kipakolást.

4. Ellenőrizzük a csöveket, vezetékeket, beépített elemeket

Meglehet, már a vásárlás előtt felmértük, hogy milyen állapotban van a lakás, azonban most is érdemes beütemezni egy tüzetes vizsgálatot. Szintén azelőtt, hogy mindent elkezdenénk kipakolni. Előfordulhat, hogy szükség lesz kisebb-nagyobb javításokra, vagy cserére, hiszen lehet az előző lakos a költözés, vagy idős kora miatt nem akarta, vagy nem tudta ezeket is javítani.

5. Zárak cseréje

Nem tudhatjuk, hogy az előző lakónak hány kulcsa volt a bejárati ajtóhoz, vagy, hogy kinek adhatott pótkulcsot. Érhetnek kellemetlen meglepetések, ha kiderül, hogy az előző lakó egy barátjának, vagy rokonának is adott kulcsot… senki sem szeretné, hogy idegenek tévedjenek az otthonába. Megpróbálhatjuk visszagyűjteni a kulcsokat, de a legbiztosabb megoldás a zárak cseréje.

6. Új lakcímkártya igénylése

Ne felejtsük el, hogy el kell zarándokolnunk a lakhely szerinti okmányirodába vagy önkormányzathoz, hogy bejelentsük az új lakhelyünket. Méghozzá három napon belül. Ha lehet, akkor foglaljunk neten időpontot: ez segíthet megúszni a végtelen várakozást és idegeskedést. Ne felejtsük el magunkkal vinni az iratainkat: a személyit (ha nem tudjuk azt, akkor jogsit vagy útlevelet), lakcímkártyát, valamint kitöltött lakcímbejelentő lapot (ezt az okmányirodában is kitölthetjük). Ha az ingatlan a sajátunk, akkor vigyük el a tulajdoni lap másolatát, vagy legalább a 30 napnál nem régebbi adásvételi szerződést.

7. Közszolgáltatók

Mikor már megjártuk az okmányirodát, jöhetnek a közszolgáltatók, mint a víz, gáz hulladékszállítás – és így tovább. Az átírás bejelentéséhez itt is több dokumentumra lesz szükség, ennek minden szolgáltató esetében külön nézzünk utána! Szükség lehet az adásvételi szerződésre, a tulajdoni lapra, a mérőóra átadását és átvételét igazoló dokumentumra, mindkét fél által aláírt bejelentő lapra, hogy csak a legszükségesebbeket említsük! Érdemes például a változásbejelentő.hu oldalát átböngészni: https://www.valtozasbejelento.hu/

8. További szolgáltatások

A közműveken túl ott a telefon, tévé, egyéb olyan szolgáltatók, akikről nem feledkezhetünk meg. A biztosítás is ezek közé tartozik. Mivel „átvinni” egy biztosítást nem lehet, ezért a változást jeleznünk kell a biztosító felé, ahol érdekmúlással megszűnik a biztosításunk! Ha új otthonunkat is biztonságban akarjuk tudni, akkor új biztosítást kell kötnünk. Fontos, hogy nem csak a lakcímünk változott meg, hanem a körülményeink is, így érdemes átgondolnunk, hogy milyen biztosítás illene jobban a megváltozott élethelyzetünkhöz! Ha egy kicsit utána járunk, akár magunk is megtalálhatjuk a hozzánk leginkább illő szolgáltatást.

9. Rendelkezzünk megfelelő védelmet nyújtó lakásbiztosítással!

Ha az elmúlt időszakban változtattunk, újítottunk otthonunkon, vagy vásároltunk értékes bútorokat, elektronikai eszközöket, nagyobb értékű háztartási gépet, amely növeli az ingatlan és ingóságok együttes értékét, régi lakásbiztosításunk lehet, hogy már nem nyújt fedezetet! Már beköltözéskor érdemes lakásbiztosítást kötnünk, akkor is, ha felújítás előtt állunk. Hogy miért? Mert egy lakásbiztosítás az építkezés, felújítás közben is védelmet nyújthat!

A Genertel lakásbiztosítás 3. számú záradéka magában foglalja az építés- és szerelésbiztosítást, illetve feltételeit. A biztosító kockázatviselése kiterjed az építés, valamint az építési engedélyhez kötött bővítés, átépítés alatt álló épületek és épületrészek teljes építési munkájára, beleértve az összes szükséges szerkezeti elemet, építőanyagokat, valamint az épületgépészeti- és villamos berendezéseket és szereléseket.

+1. Babonák! A te szokásaid között is megbújnak?

Az új otthonba költözés sokak számára babonás hagyományok betartásával is jár. Talán az egyik legelterjedtebb szokás a ház sarkainak megszámlálása első nap. Persze vannak ennél furcsábbak is! Az angolok szokása szerint áprilisban, júliusban és novemberben nem ajánlatos költözni, mert balszerencsét hoz a családra.

Más hiedelem szerint, ha viszünk magunkkal házi kedvenceket, a kutyát, macskát először az ablakon keresztül szabad csak bevinni a házba.  Az sem jó, ha mi magunk először a hátsó bejáraton lépünk be, ez a megmozdulás szintén balszerencsét hozhat.

A görögök, mielőtt beköltöztek egy házba, sót szórtak szét a bejárat előtt, hogy elűzzék a rossz szellemeket.

Ha ezeket nem tennénk meg, egyet talán bevállalhatunk: az új házba első alkalommal egy szelet kenyérrel és egy új seprűvel lépjünk be. Nem szabad régi seprűt bevinni új otthonunkba.

Te betartasz ezek közül egyet is?

Ne maradj le további érdekes cikkeinkről sem, lájkold Facebook oldalunkat és iratkozz fel blog hírlevelünkre! Szívesen várjuk a kommenteket és kérdéseket is a témában itt, a blogon és Facebook oldalunkon egyaránt!