Idén is kiosztásra került az Év Biztosítója Díj, melyen a Genertel Biztosító Szolgáltatás kategóriában III. helyezést ért el.

Ezúton szeretnénk megköszönni azoknak, akik bizalmukat és támogatásukat fejezték ki felénk, és szavaztak társaságunkra!

Egy hónapig tartott a szavazás az évbiztosítója.hu oldalon, és több mint százezer szavazat érkezett be a hazai biztosító társaságokra. 2012 októberében zajlott az első szavazás, azóta minden évben kiosztották a díjakat az év biztosítóinak.

Az elégedettségét nem csak társaságonként, hanem megyénként is összesítették. Ez alapján a biztosítók szolgáltatásaival a legelégedettebb Somogy és Békés megy, míg a legkevésbé elégedett Pest megye.

megyék elégedettsége_2017

A szavazás

Az ügyfelek leadhattak egy 1-től 10-ig terjedő szavazatot a biztosító társaságokra. Az 1 a leggyengébb elégedettséget, míg a 10 a legerősebb elégedettséget fejezte ki. Három kategóriában lehetett szavazni: szolgáltatás, kárrendezés és utazási biztosítás.

A zsűri aztán összesítette ezeket a leadott szavazatokat. Az eredmények alapján pedig megnevezték a legjobb pontokat elért biztosítókat, vagyis az „Év Biztosítóit”. A szolgáltatás és kárrendezés kategóriában közzétették az első három helyezettet, utazási biztosítás kategóriában pedig az első helyezettet.

A cél

A díj arra szolgál, hogy nyilvánosságra hozza mely biztosítókkal a legelégedettebbek ügyfeleik a hazai piacon. Az első három helyezetten kívül több társaságot nem is neveznek meg. Nem titkolt cél az is, hogy a vállalatok belássák, mennyire fontos, hogy szolgáltatási, kárrendezési színvonaluk emelkedjen, és a jövőben is mindent megtegyenek, hogy javítsák ügyfeleik elégedettségét.

Számunkra nagyon fontos, hogy ezen a versenyen jól szerepeljünk. Az eredményből látjuk ügyfeleink elégedettségét, és visszaigazolást kapunk arról, hogy megfelelő szolgáltatást nyújtunk – és persze arról is, hogy még van hová fejlődnünk!

év biztosítója díj_genertel

Nagyon köszönjük, hogy szavaztak ránk, és igyekszünk, hogy a jövőben is elégedettek legyenek szolgáltatásainkkal!