A téli időjárás, a csapadékos, jeges utak miatt különösen fontos szerep jut a gumiknak a biztonságos autós közlekedésben. Egy korábbi cikkünkben már adtunk néhány tippet arra, hogyan készítheted fel autódat a télre, a téli gumik cseréjén túl. Most pedig abban nyújtunk segítséget, mit tehetsz, ha a gondosan kiválasztott gumik épp út közben lesznek defektesek és elkerülhetetlen a kerékcsere. Hat egyszerű lépésben azon is végigvezetünk, hogyan cserélhetsz kereket, illetve adunk néhány tippet arra az esetre is, ha ez nem lenne megoldható.

Kerékcsere: intő jelek durrdefekt és lassú defekt esetén

Durrdefektet kapni nem a legszerencsésebb helyzet, de különösen nagyobb sebességnél, például autópályán veszélyes. Mivel ilyenkor a defektes gumi hirtelen veszíti el tapadását, az autó könnyen megcsúszhat, irányítása nehézzé válhat. Okozhatja egy éles tárgyra való ráhajtás, vagy a gumiabroncs helytelen karbantartása, elöregedése is, ezért a kopás mértéke mellett mindig figyeljünk a gumik életkorára is. A gyártásuk évét jellemzően az abroncsok oldalán, a márkajelzés mellett találhatjuk. A jelenlegi abroncsok élettartama általában tíz év, de általános használat mellett 3-5 év után, vagy a kopás mértékétől függően érdemes cserélni őket.

Az elöregedett, kopott gumik jobban ki vannak téve a külső hatásoknak, faluk elveszítheti rugalmasságát és kilyukadhatnak. A durrdefektet, ahogy a neve is jelzi általában egy hangos durranás kíséri, ami után a levegő gyorsan távozik a gumiabroncsokból.

Lassú defektet több dolog is okozhat, például a szelep hibája, egy nehezen észrevehető sérülés, vagy a felnikre rosszul illeszkedő abroncsok. A modern autók többségében már külön szenzor található, ami rendszeresen ellenőrzi a guminyomást, a márka honlapján, vagy a jármű használati útmutatójában pedig megtalálhatjuk a pontos értékeket az ideális guminyomás beállításához. Ezt akár magunknak is ellenőrizhetjük a benzinkutakon, nem kell hozzá szerelő segítsége.

Ha azt észleljük, hogy autónk egyik, vagy akár több kerekében is folyamatosan csökken a levegő nyomása, gyanakodhatunk lassú defektre és esedékes lehet egy kerékcsere is. Mivel a gumiabroncsok felnikre való felhelyezése, majd centrírozása különleges eszközöket és szakértelmet kíván, forduljunk szakemberhez!

Miért ne vezess soha lapos keréken?

Habár vonzónak tűnhet a gondolat, hogy nagyon lassan eldöcögj a legközelebbi gumiszervizbe, soha ne vezess lapos keréken! Ha azt sem tudod, hogy kezdj hozzá a feladathoz, lentebb hat egyszerű pontban összefoglaltuk a kerékcsere lépéseit. Abban az esetben pedig, ha van CASCO biztosításod Assistance kiegészítővel, a Genertel is készséggel siet a segítségedre. Assistance szolgáltatásunk a nem balesetből származó meghibásodások, műszaki üzemzavar, illetve saját hibából (például akkumulátor lemerülése) eredő menetképtelenség esetén is segítséget nyújt.

Ha nincs még CASCO biztosításod, számítsd ki online kalkulátorunk segítségével, hogy mennyibe kerülne éves díjad a Genertelnél!

Kerékcsere: ezek legyenek mindig a kocsiban

Stabil autóemelő

Az autókhoz adott emelők általában nem túl stabilak, ezért érdemes beszerezni egy pár ezer forintért kapható, úgynevezett krokodil emelőt. Ez a legtöbb hipermarketben kapható és nagyban növeli a saját kezű kerékcsere biztonságosságát. Az emelők megfelelő használatához fontos, hogy autónk sima, kemény felületen, például aszfalton álljon.

Kerékkulcs, csavarhúzó

Ezeket a legtöbb autó szerszámkészlete tartalmazza, habár azt érdemes megemlíteni, hogy minél hosszabb a kerékkulcs erőkarja, annál könnyebb vele a munka. Mivel a kereket rögzítő csavarokat általában géppel húzzák meg a gumicserék után, a meglazításuk nagyobb erőt igényelhet.

Pótkerék

Ezt nem hinnénk, hogy meg kellene magyarázni, miért szükséges. A legtöbb autóban a csomagtartó erre a célra kialakított terében található, fontos azonban, hogy nem teljes értékű kerék. Csak arra alkalmas, hogy a legközelebbi szervizig eljussunk vele.

Jó, ha van:

Kitámasztó ék

Ez ahhoz szükséges, hogy munka közben az autó ne guruljon el. Illeszd a talajon maradó kerekek alá, hogy stabil maradjon az autó kerékcsere közben. Ha ilyen nincs a csomagtartóban, egy nagyobb kő, vagy fadarabbal is helyettesíthető.

Emelőbak

Miután megemeltük az autót, egy emelőbak segítségével tovább növelhetjük a kerékcsere biztonságát. Helyezzük az autó alá valamivel távolabb az emelőtől, hogy a jármű biztosan stabilan álljon, és véletlenül se essen le, miközben a defektes keréken dolgozunk.

Nyomatékkulcs

Néhány ezer forintért már kaphatóak kisebb nyomatékkulcsok, amik a kereket rögzítő csavarok precíz rögzítésében segíthetnek.

Kerékcsere 6 lépésben

  1. Kövesd az autód használati utasításában található lépéseket és vedd ki a pótkereket a csomagtartóból.
  2. Vedd le a dísztárcsát a felniről, ha van rajta, majd lazítsd meg a kereket tartó csavarokat kerékkulcs segítségével még mielőtt megemelnéd az autót. Ez fontos lépés!
  3. Keresd meg az autód alvázán az emelőnek kialakított helyet. Ezt általában egy kis bemélyedés jelöli a küszöbön. Helyezd ide az emelőt és a segítségével emeld fel az autót annyira, hogy a defektes kerék már ne érjen le a földre.
  4. Távolítsd el a kereket tartó csavarokat és óvatosan vedd le a helyéről a defektes kereket.
  5. Helyezd fel a pótkereket és csavard vissza a kereket tartó csavarokat, de még ne húzd meg őket teljesen.
  6. Engedd vissza az autót az emelő segítségével teljesen a földre, majd húzd meg a kereket tartó csavarokat. Figyelj, hogy ne húzd túl őket, mert az károsíthatja a csavarok menetét. Ebben egy nyomatékkulcs segíthet. Arról, hogy a kerekeket mekkora nyomatékkal kell meghúzni szintén az autód használati utasításában találhatsz információt.