Kullancscsípés vagy influenza tünet?
Tavasszal a változékony, gyakran esős, meleg idő nem csak az influenza terjedésének, hanem a kullancsok elszaporodásának is kedvez. Mivel nem kizárólag az erdőben bolyongva akaszkodhatnak ránk kullancsok, hanem a kertben, városi parkokban is akár, így fontos, hogy mindig vizsgáljuk át magunkat és családunkat is egy séta, túra után. Ha találunk magunkon kullancsot, ne essünk pánikba, szakszerűen egy erre a célra fejlesztett kullancs kiszedő csipesszel távolítsuk el, majd figyeljük magunkat napokon, akár pár héten keresztül is, hogy nem tapasztalunk-e tüneteket. De honnan tudjuk biztosan megkülönböztetni a kullancscsípés okozta tüneteket a hozzá nagyon hasonló influenza tüneteitől? 3+1 tudnivaló, ami támpontot adhat!
1. Az influenza tünetei
Az influenza vírus tünetegyüttese a nátháéval ellentétben nem lassú lefolyású, amely idővel rosszabbodik, hanem hirtelen jelentkezik és intenzív hatású. A rövid lappangási idő leteltével azonnal magas láz, fejfájás, végtagfájdalom alakul ki. Kezdeti tünetek a hidegrázás, borzongás, majd általában a fertőződést követően 24-48 óra elteltével kezdődnek a súlyosabb tünetek, mint:
- torokfájás,
- égő mellkasi érzés,
- szemkörnyéki fájdalom,
- köhögés,
- kimerültség, levertség érzése.
Az influenza súlyos szövődménye a tüdőgyulladás. A legjobb kezelési mód influenza esetén, ha ágyban maradunk, nem mozdulunk ki a házból és sokat pihenünk. Ilyenkor nem javasolt kirándulni, dolgozni, sportolni, inkább aludjunk sokat, ezzel is gyorsítva a gyógyulásunkat és fogyasszunk sok folyadékot.
2. Kullancscsípés tünetei
A kullancs okozta vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás tünetei a kezdetekben nagyon hasonlók az influenza víruséhoz, így ezeket könnyen összetéveszthetjük. A betegség a kullancscsípés után 4-14 napig is lappang, majd lázzal, légúti tünetekkel jelentkezik. Ha az influenza szezonban jön ki rajtunk egy ilyen betegség, talán fel sem merül bennünk, hogy komolyabb gond lehet a háttérben. A tünetek szinte azonosak:
- magas láz, fáradtság és gyengeségérzés,
- erős fejfájás,
- végtagfájdalom tapasztalható.
Tudtad?
A szintén kullancs által okozott Lyme fertőzés nem feltétlenül jár tünetekkel, így korai felismerése, diagnosztikája nehezebb. A leginkább árulkodó jel, amire figyelnünk kell, az a kullancscsípés helyén kialakult kokárda alakú bőrpír, folt a bőrön. Ha ilyet fedezünk fel magunkon, forduljunk orvoshoz.
3. A két vírus megkülönböztetése
Ha hasonlóak a tünetek, akkor mégis hogyan különböztethetjük meg őket? A vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás esetén további tünetek is megjelennek, amelyek kevésbé jellemzőek az influenza esetén.
Ilyenek a gyomor- és bélpanaszok, remegés, görcsök, hányinger az agyhártyaizgalom miatt.
Olyan súlyosabb tünetek is köthetők hozzá, mint a járásbizonytalanság, tántorgás, memóriaromlás, hallucinációk, víziók és tudatzavar. A kullancs okozta fertőző megbetegedések orvosi ellátást igényelnek, gyakran hetekig-hónapokig is eltart az antibiotikumos kezelés. Ilyenkor jó, ha rendelkezünk kullancsvédelem biztosítással, amely fedezi a gyógyszeres kezelés költségét.
+1 TIPP: Megelőzés
Influenza vírus ellen létezik oltás, de sajnos a kullancscsípés ellen még nem fejlesztettek ki hatékony megoldást. Jó hír viszont, hogy mi magunk sokat tehetünk a megelőzés érdekében. Ha zöld környezetben járunk, viseljünk cipőt, zoknit és hosszú nadrágot, aminek a szárát tűrjük be a zokninkba. Ne viseljünk élénk színű ruhát, és ha kisgyerekkel kirándulunk, adjunk rá világos színű sapkát, amelyen könnyen észrevehetjük a kullancsokat. Ellenőrizzük magunkat 2-3 óránként legalább és legyen nálunk mindig a gyógyszertárakban kapható kullancs kiszedő csipesz! A kullancsokról és viselkedésükről előző cikkünkben írtunk részletesebben.